Fontos hírek

Baji Balázs elődöntős 110 méter gáton
Baji Balázs (k) a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai férfi 110 méteres gátfutásának elõfutamában az Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 15-én. Baji Balázs elõfutamában a második helyen ért célba és bejutott az elõdöntõbe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Baji Balázs elődöntős 110 méter gáton


Baji Balázs bejutott az elődöntőbe 110 méteres gátfutásban a Rio de Janeiró-i olimpia hétfői versenynapján.

A városban hétfőn hétágra sütött a nap, 30 fok feletti volt a hőmérséklet, estére azonban beborult az ég, feltámadt a szél, és kevéssel az esti program kezdete előtt az eső is rákezdett.

A gátasok első előfutama alatt is esett, de a második futam résztvevői – köztük Baji Balázs – szakadó esőben voltak kénytelenek rajthoz állni. Amire a rajtgépbe szólították a sprintereket, a pályán állt a víz, látni sem nagyon lehetett a vízfüggönytől, ami különösen veszélyessé tette az egyébként sem kockázatmentes számot.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar atlétát viszont a zord körülmények láthatóan nem zökkentették ki, nagyon jól kapott lábra, majd az élen futott egészen az utolsó gátig, amit ugyan letalpalt, de így is másodikként ért célba 13.52 másodperces, a körülményeket nézve parádés eredménnyel. A futamokból az első négy automatikusan továbbjut.

Baji a futam után külföldi újságíróknak – tökéletes angolsággal – arról beszélt, hogy mindenre felkészülten jött az olimpiára, úgy, hogy bármilyen körülmények között jól teljesítsen, ezért nem is idegeskedett az eső miatt.

Baji Balázs (j2) a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai férfi 110 méteres gátfutásának elõfutamában az Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 15-én. Baji Balázs elõfutamában a második helyen ért célba és bejutott az elõdöntõbe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Baji Balázs (j2) a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai férfi 110 méteres gátfutásának elõfutamában az Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 15-én. Baji Balázs elõfutamában a második helyen ért célba és bejutott az elõdöntõbe.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

“A szöges cipő miatt nem csúszkáltam, azzal nem volt probléma, látni viszont nem sokat lehetett. Ami nehéz volt, hogy sokat kellett pislognom, mert az eső folyt a szemembe. Rengetegszer futottam már, rossz időben is sokszor, ilyen szakadó esőre viszont nem emlékszem. Ennek ellenére nem zavart, csak az volt a fontos, hogy jól fussak” – nyilatkozta a 27 éves sportoló, aki az MTI-nek elmondta, jó formában van, és a futásával is elégedett.

– “A cél az volt, hogy könnyedén fussak az előfutamban, persze ilyen időben nem lehetett nagyon lazán, kaparni kellett rendesen. Ám jól ment, s ha nem rúgok bele az utolsó gátba, akár nyerhettem volna.”

Bajiék futása után a szervezők tíz percre felfüggesztették a programot, amíg az eső kissé csendesedett.

Baji Balázs a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai férfi 110 méteres gátfutásának elõfutama után az Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 15-én. Baji Balázs elõfutamában a második helyen ért célba és bejutott az elõdöntõbe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Baji Balázs a Rio de Janeiró-i nyári olimpiai férfi 110 méteres gátfutásának elõfutama után az Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 15-én. Baji Balázs elõfutamában a második helyen ért célba és bejutott az elõdöntõbe.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A gátasok elődöntőjét és fináléját a keddi versenynapon rendezik. Az elődöntőket magyar idő szerint szerdán 1.40, míg a döntőt 3.45-kor.