Fontos hírek

Az elektromos cigaretta használata segíti a dohányosokat a leszokásban

Az elektromos cigaretta használata segíti a dohányosokat a leszokásban


Az elektromos cigaretta egyre szélesebb körű elterjedése ugyan nem sarkall több ember a dohányzás abbahagyására, de azoknak, akik meg akarnak szabadulni rossz szokásuktól, segít a céljuk elérésében – állapították meg brit kutatók.

A The British Medical Journal című brit orvosi folyóiratban közölt kutatás azt vizsgálta, hogy 2006 és 2015 között hány embernek sikerült letennie a cigarettát és hányan kértek segítséget a leszokáshoz Angliában. A vizsgált időszakban több mint nyolcmillió ember tűzött ki határidőt a leszokásra – írta a BBC News.

A tanulmány készítői szerint az e-cigaretta használata tavaly nagyjából 18 ezerrel növelte a sikeresen leszokottak számát. A londoni University College és a Cancer Research UK brit rákkutató intézet szakemberei ugyanakkor rámutattak, hogy megfigyeléses vizsgálatról lévén szó, nem tudják bizonyítani a közvetlen összefüggést ok és okozat között.

Az egészségügyi szakemberek szerint továbbra is a receptre kapható gyógyszerek és az ingyenes segítő szolgálatok jelentik a leghatékonyabb módszert a leszokásra.

2007-es forgalomba kerülése óta azonban az elektromos cigaretták eladásai folyamatosan növekednek Nagy-Britanniában, ahol ma már csaknem három millióan használják az eszközt. Az elmúlt években a leszokni vágyó britek e-cigarettára cserélték a nikotinos tapaszt és rágógumit, továbbá a nikotin helyettesítésére szolgáló gyógyszeres kezelések igénybe vétele is visszaesett.

A kutatócsoportot vezető Robert West, az UCL munkatársa szerint az elektromos cigaretták egyre nagyobb elterjedése miatt ugyan nem próbálkoznak meg többen a leszokással, de az eszköz egyre szélesebb körű alkalmazása összefüggésben van a sikeres leszokások számának növekedésével.

Az eredmények azt sugallják, hogy az elektromos cigaretták használata hozzájárul a dohányzási ráták visszaeséséhez: 2014-ről 2015-re 1 százalékkal csökkentek a dohányzási mutatók Angliában.

Az angol közegészségügyi szolgálat (Public Health England) szerint az e-cigaretta 95 százalékkal kevésbé ártalmas, mint a normális cigaretta, és ha dohányzásról leszoktató programmal együtt alkalmazzák, akkor a dohányosok többségének segít a teljes leszokásban.