Fontos hírek

Baján és Kecskeméten is épülhet lőtér első körben
A kép illusztráció

Baján és Kecskeméten is épülhet lőtér első körben


Baján és Kecskeméten is épül egy-egy Honvédelmi Sportközpont abból a 16-ból, amelyet 2018-ban valósít meg a kormány. A Bács-Kiskun megyei hírportál felhívja a figyelmet, hogy a megvalósítást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormányzat – írja a baon.hu

Országszerte 16 városban épül Honvédelmi Sportközpont a 2018-as költségvetési évben, melyek közt Baja és Kecskemét is szerepel – írta meg a baon.hu. A lap információi szerint “a 17 és fél milliárd forintból megvalósuló programot a kormány egy december 28-án kelt kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította, ami azt jelenti, hogy a hatósági ügyintézés és az engedélyek kiadása egyszerűsödik és gyorsabbá válik”.

A beruházásban érintett városok: Baja, Balassagyarmat, Berettyóújfalu, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Kisvárda, Körmend, Nagykanizsa, Újfehértó, Pécs, Sárospatak, Szarvas, Szekszárd, Székesfehérvár, Szigetvár és Zalaegerszeg.

A kormányrendelet szerint a program lebonyolítója a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. lesz.

Nincs hozzászólás

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.