Fontos hírek

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT

BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT


Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2018. április 11-én 0 óra és 24 óra között három esetben négy migránst akadályoztak meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek. Ugyanezen időszakban három külföldi férfi egy kamion rakterében megbújva próbált meg jogellenesen bejutni az országba. Erről bővebben itt olvashatnak.

A Bajai Rendőrkapitányság járőrei 2018. április 11-én 17 óra 30 perckor igazoltattak egy csávolyi lakost. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi ellen a Kecskeméti Járásbíróság elfogatóparancsot bocsátott ki, ezért őrizetbe vették.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos és két könnyű személyi sérüléssel járó, valamint tíz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.

Kerekegyháza belterületén, a Fő utcán közlekedett egy 15 éves fiú segédmotoros kerékpárral 2018. április 11-én 15 óra 30 perckor. A helyszíni szemle adatai szerint haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó, majd forgalmi okból lassító és megálló Citroen C5 típusú személygépjármű mögött, ezért nekiütközött. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a motoros könnyű sérülést szenvedett.

Kérjük, vezessenek óvatosan és körültekintően! Balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!