Fontos hírek

Címke archívum: Baja

  • Baján és Kecskeméten is épülhet lőtér első körben

    Baján és Kecskeméten is épülhet lőtér első körben

    Baján és Kecskeméten is épül egy-egy Honvédelmi Sportközpont abból a 16-ból, amelyet 2018-ban valósít meg a kormány. A Bács-Kiskun megyei hírportál felhívja a figyelmet, hogy a megvalósítást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormányzat – írja a baon.hu Országszerte 16 városban épül Honvédelmi Sportközpont a 2018-as költségvetési évben,…

  • HALÁLOS BALESET TÖRTÉNT BAJÁN

    HALÁLOS BALESET TÖRTÉNT BAJÁN

    Egy 81 éves gyalogos halt meg a pénteki balesetben. Baján, a Kölcsey Ferenc utcában egy 50 éves helyi nő egy Renault Megane személygépkocsival a Klapka utca irányába közlekedett 2017. december 1-jén 16 óra 40 perckor. Haladása során elütötte az úttesten áthaladó, a gépkocsi elé jobbról kilépő 81 éves bajai…

  • Sikeresen átadták az Elizabeth Hotelt

    Sikeresen átadták az Elizabeth Hotelt

    Péntek délelőtt adták át ünnepélyes keretek között a Bokodi úton, az  Elizabeth Hotelt, ahol az elsődleges cél a minőségi vendéglátás. Szabó Attila tulajdonos: Engedjenek meg néhány személyes gondolatot: Azáltal, hogy a Fitohorm Kft. megvásárolhatta az egy évtizedig üresen álló épületet egy régi vágyam vált valóra. Családommal és kollégáimmal együtt szeretnénk…

  • A Jobbik tartott felmérést a bajai víz és a bérunió témájában a bajai piacon

    A Jobbik tartott felmérést a bajai víz és a bérunió témájában a bajai piacon

    A Jobbik Bajai szervezete tartott felmérést és aláírás gyűjtést szombaton, a bajai piac bejáratánál, azzal a szándékkal, hogy felmérjék a lakosság körében az ivóvíz minőségét, mely területen megfelelő, elfogadható és hol ihatatlan, használhatatlan. Valamint Hornyák József sajtótájékoztató keretében tájékoztatta az embereket a bérunióval kapcsolatban. Mellettük szintén aláírásokat gyűjtött László…

  • Trianon megemlékezés Baján

    Trianon megemlékezés Baján

    Hornyák József: Emlékezzünk együtt a nemzetünket ért igazságtalanságra Június 2-án, 18 órakor a bajai Trianon emlékműnél, a Köztársaság téren. A rendezvényen felszólal Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője, valamint műsort ad a Turul Dalárda. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, mely területe kétharmadával megcsonkította a történelmi…

  • Baleset az 51-es főúton

    Baleset az 51-es főúton

    Felborult egy személygépkocsi az 51-es úton, Baja és Érsekcsanád között. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint az 51-es számú főút 153-as kilométerénél 2017. május 11-én 7 óra 25 perc körül közlekedett egy személygépkocsi. A gépjármű eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és árokba hajtott. A baleset következtében az…

  • Megnyílt a bajai Lélek Központ!

    Megnyílt a bajai Lélek Központ!

    Nagy érdeklődés övezte a lelki segítségnyújtással foglalkozó központ megnyitóját. A Lélek Központban, Baján és vonzáskörzetében egyedülálló módon, a legképzettebb szakemberek dolgoznak azon, hogy aki segítséget kér, kaphasson is! A csapat ezt egy modern, bizalmas környezetben teszi, ami segít kiszakadni egy kicsit a hétköznapok rohanó világából, hogy megálljunk egy pillanatra…

  • Felborult és kigyulladt egy autó Baja és Csávoly között

    Felborult és kigyulladt egy autó Baja és Csávoly között

    Irányítás mellett halad a forgalom. A sofőr súlyosan megsérült. Az árokban oldalára borult és kigyulladt egy gépkocsi az 55-ös főút 87-es kilométerszelvényénél, Csávoly térségében. A bajai hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt arra közlekedő szabadnapos tűzoltók porral oltóval megfékezték a tüzet. A bajai mentők megállapítása szerint egy ember súlyosan megsérült a…

  • A Bács megyei képviselők elé vitte a bajai víz problémáját

    A Bács megyei képviselők elé vitte a bajai víz problémáját

    A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2017. évi első ülését január 20-án, pénteken, Lajosmizsén tartotta. Hornyák József, a Bács megyei képviselők elé vitte a bajai víz problémáját, ezen kívül arra kérte az elnökséget, hogy tájékozódjon a problémával kapcsolatban és a lehetőségeihez mérten járjon el a helyzet megoldásában. Baján és több környező…